SZEMEDBE REJTVE
Ha már itt vagyunk hozzuk ki belőle a legjobbat!
“MINDENKIT VALAMI MÁS RAGAD MEG A KÖNYVBEN,
szerintem ez egy jó könyv sajátja, hogy mást mond egy tízéves gyereknek, mást mond egy anyukának és mást mond egy apukának.”
Kárász Eszter/ Eszterlánc Mesezenekar
“SOK DOLOGRA RÁVILÁGÍTOTT, AMELYEK FONTOSAK
és valahogy nem figyeltem rájuk eléggé. Olyan volt, mint egy lelki gyógyfürdő. Gyógyító és tisztító.„
Dr. Szabó Éva
“KICSIT VALÓSÁGOS, DE KICSIT KALANDOSABB IS MINT A VALÓSÁG.
Az első öt fejezetet egyhuzamban elolvastam, annyira izgalmas volt. Végül kétszer olvastam el a könyvet és másodszor még jobban tetszett!”
Sári 10 éves
“OLYAN KÉRDÉSEKET FOGALMAZ MEG, AMELYEKRE CSAK FELNŐTT KORUNKRA TALÁLJUK MEG – HA EGYÁLTALÁN MEGTALÁLJUK – A VÁLASZT.
Ezek tulajdonképpen az élet sorskérdései: a szeretetről, a barátságról, a családról, őszinteségről, a bizalomról és az újrakezdésről”
Püski László – Püski Kiadó
Nézzünk a dolgok mögé.
SZEMEDBE REJTVE
Részletek a könyvből
Freddy az ötödik kör után már nem volt benne biztos, hogy jól döntött. A mosolya sem volt őszinte. Milyen küzdelmes az élet! Az ember először megerőlteti magát, hogy megegye a második tányér töltött káposztát is, hogy az apja elégedett legyen. „Egyél fiam! Az a tied, amit megeszel!” – szokta mondani az asztalnál Gyuszi, aki ilyenkor meglapogatja tekintélyes hasszerkezetét, majd hozzáteszi „Ezt már nem veheti el tőlünk senki” Hát az biztos! Nem hiányzott egyetlen gramm sem, mind az övé lett. Most meg azon küszködik, hogy megszabaduljon tőle.
Így történt, hogy Rékának mégiscsak lett egy kutyája, és nem is akármilyen, hanem pont a Pisti. Igaz, nem laktak együtt, de ez a megoldás mindkettőjüknek nagyon megfelelt. Megesik, hogy a dolgok néha sokkal jobban alakulnak, mint várnánk. Az együtt töltött idő ajándék volt, és mindketten nagyon megbecsülték, mert nem volt belőle olyan sok. Réka sétáltatta Pistit, néha haza is vitte magukhoz pár órára. Olyankor a szőnyegen hasaltak egymással szemben és beszélgettek. Pisti hálás hallgatóság volt, nem gyakran szólt közbe. Kis gombszemeivel álmosan pislogott, majd képzeletben felfeküdt Réka hangjának lágy hullámaira, és azokon ringatózott hazamenetelig. Ilyenkor végre kipihenhette magát, mert nem volt ott Evelin, akit állandóan szemmel kellett tartania. Ha nem figyelt oda, az a macska engedély nélkül vett az ételből, a bútorokon élesítette a körmét, és órákra eltűnt a kis csapóajtón keresztül, Pistire hagyva a lakás őrzését, vagyis minden munkát. Pedig ő is hogy szeretett volna kimenni! De akkor üresen marad a Gazda otthona! Réka a legjobbkor érkezett Pisti életébe. Így most már neki is lettek külön útjai, amihez Evelinnek semmi köze nem volt.
Nem az volt kiírva, hogy Mennyország, hanem az hogy Szülészet” szokta mondogatni Réka Nagypapája, aki életét abban a meggyőződésben élte, hogy mindig a legrosszabbra kell számítani, ha mégis valami jobb történik, akkor szerencsénk volt. Átmenetileg. „Legalább nem ér minket a baj készületlenül”- mondogatta gyakran, ilyenkor Réka soha nem értette pontosan mire gondol. Mikor érheti az embert a baj készületlenül? Esetleg álmában, vagy amikor letolt nadrággal a vécén ül?
Hogy az ember határai hol vannak, az csak akkor derül ki, amikor feszegetni kell őket. Viszont ilyenkor az is kiderül, hogy általában véve sokkal tágabbak, mint azt elsőre gondolnánk. Van határa annak, meddig nyúlik egy izom, vagy annak, hogy milyen magasra tudunk ugrani. A gondolatainkban léteznek ezek a határok. Aztán, amikor mindennap nyújtjuk és erősítjük az izmainkat, vagy gyakoroljuk az ugrást, rájövünk, hogy a határok kitolhatók. Persze nem a végtelenségig, de azért kitolhatók. Van, akiben felmerül a kérdés: ugyan minek tologatnám én a határaimat? Nem egyszerűbb beülni a fotelba? A TV úgyis mindent megmutat. Gyors, egyszerű, nem kerül sok pénzbe és ráadásul elhanyagolható kockázattal jár. Nagyképernyős házimozi. A mozival csak egyetlen baj van: a filmek a mások életéről szólnak. Emberek milliói nézik a mások életét este a szobáikban, miközben a sajátjuk gyorsan és halkan elsuhan mellettük, akár egy lebegő mágnesvonat. Elmarad a nagy ugrás, amikor az ember minden sejtjében érezhetné, hogy él. Így az ember végül csak félig él.
Őrizzétek és növesszétek a fényt magatokban, hogy egyszer majd adhassatok belőle másoknak is. És egyvalamit soha ne felejtsetek el: minden bennetek kezdődik el.