Értve vagyok?

Értve vagyok?


Értvevagyok a kis róka egy ködös novemberi délután érkezett a házba. A Mama szatyrában bújt meg a narancsok, kiflik és tojások között.
Furcsa név egy kis rókának, nem gondoljátok?
- Mit hoztál? – futott Gréti Mama elé az előszobába.
- Puszit nem kapok? – kérdezte Mama, felkapta Grétit, magához szorította és cuppanós puszit nyomott az arcára. Gréti átölelte a Mama nyakát, de a következő pillanatban kicsusszant az ölelésből, és ahogy földet ért a lába, rávetette magát a szatyorra. Úgy szeretett beletúrni, hogy közben nem nézett oda, így tovább tartott az izgalom. A kiflik puhák voltak a papírzacskón keresztül is, és különben is elárulta őket az illatuk.  A narancsok érdes bőrét is hamar felismerte. Aztán hirtelen egy apró kemény tappancs szúrta meg a tenyerét. Gréti megmarkolta, és tulajdonosával együtt kirántotta a szatyorból. Egy műanyag róka nézett vissza rá gyanakvó ábrázattal.

- Nézd, Nagymama! – szaladt be Gréti a szobába a székek mögött kuporgó Nagymamához, aki éppen a bábszínházhoz rendezte sorba a játékokat. Két összetolt székre egy pokróc került, e mögül bújtak elő az állatok, akik elmesélték, mi történt velük aznap, amíg Gréti nem volt otthon. Nagymama sokféleképpen tudta elváltoztatni a hangját, és ilyenkor olyan vicces dolgokat mondott, amik nem illettek egy Nagymamához. Sokszor Gréti is elmesélte, mi történt vele az óvodában, és az állatok hallgatták őt.

Nagymama kezébe vette a kis rókát. Megnézte elölről, hátulról, oldalról. – Pont jó lesz – mondta, és felállította a székre a többi műanyag és plüssállat közé.
Ekkor egy hatalmas és hangos ásítás hallatszott a gyerekszobából, jó nagy morgással a végén.
- Jaj, Mongyő­­­* - sápítozott Sziszulin a muskétás plüssmacska. - Felébredt Zsigmond! - Erre az összes plüssállat elkezdett össze-vissza rohangálni, Sziszulin tanácstalanul nézett egy darabig, majd dobbantott egyet a csizmájával, mire hirtelen mindenki megállt. Nem biztos, hogy ennek a puha, tollas kalapos macskának ekkora tekintélye lett volna, ha nincsen kiváltságos helyzetben. Gréti nemrég a Mamának adta, hogy vele aludjon, és Sziszulin ettől fogva felette állt az egyszerű műanyag és plüssállatoknak. Legalábbis ő így gondolta. A többiek már nevetni sem mertek, amikor megszólalt:
- Mmmindenki állon föl! – rikkantotta olyan magas hangon, hogy a vitrinben majdnem megremegtek a poharak. Sziszulin nem tudta kimondani a betűt, és még pár másikat sem, de a többiek nem is ezért nevettek. Inkább azért, mert Sziszulin beszéd közben mindig hátrahajtotta a fejét és felhúzta az orrát, mint aki egy tüsszentést próbál benntartani.

- Mit mond? – kérdezte Értvevagyok, aki még nem értett sziszulinul, mire a többiekből kibuggyant a nevetés.
- Mi ez a ribillió?- érdeklődött Zsigmond, aki időközben a Mama karján megjelent a szoba ajtajában.
Zsigmond tekintélyes méretű oroszlán volt, a legnagyobb Gréti plüssei közül. Hatalmas sörénye kicsit kócos volt, amit a Mama összerendezett, miközben Zsigmondot Gréti mellé ültette a fotelba. A királyok mégsem járhatnak kócos hajjal.
- Ó, Zsigmond, ne haragudj, hogy felébresztettünk! – fontoskodott Sziszulin, - én mondtam a többieknek, hogy…
- Sh!- Zsigmond összehúzta a szemöldökét, és beleszagolt a levegőbe, majd kisvártatva megszólalt:
- Kit rejtegettek? – kérdezte rezzenéstelen ábrázattal.
Az állatok zavartan néztek egymásra, és mire Sziszulin bármit is mondhatott volna, Értvevagyok átugrotta a szék támláját, és lehuppant a szőnyegre.
- Hát te ki vagy? – kérdezte Zsigmond rezzenéstelen ábrázattal.
- Előbb mondjátok meg ti, hogy kik vagytok, értve vagyok? – vágta rá rögtön a kis róka, miközben kihúzta magát, előre tolta tömött bundájú mellkasát, és farkát az égnek emelte, hogy magasabbnak látszódjon, bár így is elveszett volna az oroszlán sörényében.

- Gréti! - bökte oldalba Zsigmond Grétit – Hozz egy kis kolbászt a hűtőből, túl éhes vagyok ehhez a gyerekhez.
Gréti felugrott, hogy kifusson a hűtőhöz.
- Azt én is kérek, értve vagyok? – kiabált utána a kis róka.
Gréti kisvártatva megjelent egy szál füstölt kolbásszal, amit Zsigmond lába elé rakott, aki megnyalta a pofáját, és már éppen tátotta volna a száját, hogy beleharapjon, amikor rákiáltott a kis róka:
- Abból én is kérek! Értve vagyok?
- Értve vagyok, értve vagyok – forgatta a szemeit Zsigmond – most már én is szeretnék nyugodtan meguzsonnázni!
- De én éhes vagyok – szipogott a kis róka, leeresztette a farkát, lehajtotta a fejét, és hirtelen nagyon kicsinek és gyámoltalannak látszott.
- Na, gyere ide, te, Értvevagyok – mondta Zsigmond, és mancsával előre tolta a kolbászt – egyél – mondta.
- Zsigmond megeteti Értvevagyokot – pusmogtak a többiek, de nem lepődtek meg igazán. Zsigmond ugyan sokat zsörtölődött, hogy rendet tartson, de hatalmas szíve volt, olyan nagy, hogy elfért benne az összes állat.


- Gyere Gréti, pakoljuk el a játékokat, aztán fürdés és vacsora – mondta Nagymama. Szerdánként mindig kettesben ettek, a Mama és Apa csak később csatlakoztak. Miután mindennel végeztek, Gréti befeküdt az ágyába, Apától megkapta a jóéjtpuszit, Mamától az ölelést, Nagymama pedig megállt az ajtóban, hogy lekapcsolja a nagylámpát. Gréti magához szorította Hernyócskát, akivel kisbaba kora óta aludt, és behunyta a szemét.

A játékok is rendben ültek a polcon, csak egyvalaki mocorgott, nem találta a helyét.
- Értvevagyok, ne fickándozz, így nem lehet aludni – szólt rá Zsigmond.
- Én is odafekhetek Gréti mellé? – kérdezte Értvevagyok, miközben a Nagymama odavitte őt az ágyhoz. – Aztán nem mozgolódsz egész éjszaka, mint egy sajtkukac, értve vagyok? – fordult a kis róka Hernyócskához, miközben landolt az ágyban.
Gréti felkacagott – Most már elég legyen, Értvevagyok! – mondta. Megfogta a kis rókát, és kezét bedugta a takaró alá. Értve vagyok elaludt Gréti puha tenyerében.

*Mon Dieu! - Istenem! - francia


Jön a Mikulás!


Az óvodába már ebéd előtt megérkezett a Mikulás. Bár nem is a Mikulás volt, hanem Feri bácsi, a kertész, piros filcruhában, fehér vattaszakállal, de csomagot azért hozott mindenkinek. Gréti rögtön felismerte a mellette álló két krampuszt is: Csilla nénit és Jolika nénit a Panda csoportból. A gyerekek kuncogtak és sugdolóztak egymás között, mert Feri bácsinak lebegett a szakálla, ahányszor csak megszólalt:
- Jó voltál, Grétikém? – kérdezte – de az igazat mond ám, mert a Mikulás mindent lát. Gréti egy pillanatra elhallgatott, és kutakodni kezdett az emlékeiben. Tudta, hogy ez a Mikulás tényleg mindent lát, hiszen minden nap találkoznak az óvodában, csak akkor nincs rajta a piros köpeny. Grétinek eszébe jutott, amikor még a nyáron letaposott egy árvácskát az udvaron, amit Feri bácsi ültetett. De nem direkt volt! A Zsolti meglökte. Igaz, hogy előtte Gréti lökte meg Zsoltit, de csak azért, mert a kisfiú csúfolta őt. Vagyis Zsolti kezdte az egészet! Gréti nem szólt semmit. Nehéz volt belenézni Feri bácsi szemébe, mert nem akarta letaposni azt a virágot, de valahogy mégis ez lett a lökdösődés vége. Aztán lassan felemelte a fejét, és Feri bácsi nevető szemeivel találkozott. Gréti abban a pillanatban megértette, hogy ez a Mikulás nem csak sok mindent lát, de jóságos is, majdnem, mint az igazi Mikulás.


És végül megkaptad a Mikulástól a csomagot? – kérdezte Értvevagyok délután a bábszínházkor.
- Igen, mondta Gréti – mindenki kapott, még Zsolti is!
Értvevagyok roppant izgatott lett.
- És mi volt benne?- futkosott fel és alá. – Én még soha nem kaptam mikuláscsomagot! Nem is találkoztam a Mikulással!
Gréti behozta a csomagot, és kiöntötte a szőnyegre, ami benne volt: kigurult a zacskóból két mandarin, egy marék mogyoró, néhány szaloncukor és egy fehér pomponos mikulássapka.
- Mongyő! - sápitozott Sziszulin - Itt ez a sok ajándék, ki fogja szétosztani, hogy ne vesszenek össze az állatok?

-  Hát Zsigmond! – mondta Gréti, és Zsigmond fejébe nyomta a mikulássapkát.
Miközben Zsigmond és Sziszulin készülődtek az ajándékosztáshoz, Értvevagyok mellső lábával elrúgott egy mandarint, mire Hópehely, a kis párduc és Piskóta, a zsömleszínű kölyökkutya rögtön utána eredtek. Bajszinak, a kisegérnek több sem kellett, elgurított egy mogyorót, Maki pedig benyúlt a kupac közepébe, és kilopott egy csillogó papíros szaloncukrot. Karamella, a tehénmama a többi plüssmamával együtt mosolyogva nézte a játszadozó kölyköket.
- Gyerekek, csend legyen, mindenki állon meg! – próbált rendet rakni Sziszulin, de Zsigmond leintette.
- Hadd játszanak, – mormogta – gyerekek.
Nemsokára Gréti is megunta a várakozást.
- Zsigmond, most már oszd ki az ajándékokat - mondta, miközben összeszedte a szétgurult cukrokat és gyümölcsöket.
- Kolbász nincs? – kérdezte Értvevagyok – A rókák húst esznek, nem édességet, értve vagyok?
- A lókák azt esznek, amit kapnak – szólt közbe Sziszulin.
Gréti gyorsan kibontott egy szaloncukrot, és betömte a szájába.
- A gyerekek szeretik az édességet – mondta majdnem összeszorított szájjal, hogy a szavak azért kiférjenek rajta, de a cukor bennmaradjon, majd elkapta Értvevagyokot, és a hűtő felé vette az irányt. Hamarosan egy szelet szalámival tértek vissza, amit Gréti becsomagolt az üres cukorpapírba.
- Tessék – mondta.
- Na, gyerekek figyelem! – dörmögött Zsigmond – Ki kér mogyorós szaloncukrot?
- Én! – cincogott Bajszi.
- És marcipános szaloncukrot?
- Én! – csaholt Piskóta.
- És ki kéri ezt a szalámis szaloncukrot?
Értvevagyokon kívül nem jelentkezett senki.
- Hát Értvevagyok, úgy látom, ezt neked kell majd megenned – mondta Zsigmond. Végül mindenkinek az jutott, amire vágyott. Nagymama levette Zsigmondról a mikulássapkát, és visszaültette őt a gyerekszobában lévő polcra.

- Gyere, Gréti! – kipucoljuk a cipőket, a csizmádat, és kitesszük őket az ablakba - mondta Apa este a fürdés előtt.
- Hú, jön még a Mikulás! – lelkendezett Gréti – az igazi, akinek a levelet írtuk!

Pár nappal korábban Gréti és a Mama leültek, hogy levelet írjanak a Mikulásnak. A betűket Mama írta, de a csillogó filctollakat Gréti rajzolta le. Ezeket kérte a Mikulástól: csillogó filctollakat.
Gréti a mese után nem akart elaludni, meg akarta lesni az igazi Mikulást. Vajon milyen lehet? Tényleg szánon jön, amit rénszarvasok húznak, mint a mesekönyvben, amit a Nagymamától kapott? A manók tényleg elolvassák a gyerekek leveleit, és telepakolják a Mikulás puttonyát mindenféle ajándékkal? Gréti csöndben odalopódzott az ablakhoz, de csak a sűrűn hulló kövér hópelyheket látta, és a cipők üresek voltak.
- Gréti, most már tessék aludni! – szólt át Mama a hálószobából. Gréti beugrott az ágyba, és magára húzta a takarót. Értvevagyok kint maradt a párnán, gyorsan behúzta maga mellé.
- Gyere, Értvevagyok, megvárjuk a Mikulást – suttogta, és ásított egy nagyot. Nagy csend volt a takaró alatt, és nem történt semmi érdekes. Gréti érezte, hogy elnehezednek a szemhéjai. Gondolta, egy kicsit becsukja a szemét. Mire újra kinyitotta, már reggel volt, és a nap besütött az ablakon. Gréti valami színes dolgot vett észre az ablakban lévő csizmában. Hirtelen eszébe jutott a Mikulás.
- Gyertek gyorsan! – kiabált Apáéknak – Itt volt a Mikulás! – Tele vannak a cipők!
Ahogy közelebb ment az ablakhoz, meglátta a csomagban lévő filctollakat. A Mikulás elolvasta a levelét! Gréti csak azt sajnálta, hogy nem találkozott vele.


Hírek